Verona látogatására öt napot szántunk. Mivel az óvárosban foglaltunk szállást, a Grace Center Loft apartmant választottuk. 600 méterre az Arénától és minden nevezetesség gyalogosan bejárható.

A gyalogos közlekedés azért is fontos Veronában, mert nehéz a parkolási lehetőség és a sikátoros utcákban még nehezebb a közlekedés. Itt említeném meg a zóna korlátozást, azaz az óvárosban délelőtt 10:00 – 13:30-ig, és délután 16:00 – 18:00 óra között van lehetőség az autós közlekedésre.

Érkezésünk napján 16 órakor beléptünk a korlátozott zónába, kiraktuk csomagjainkat a szálláson, majd elvittük az autót a Parcheggio Ospedale Per Utentibe, ahová előzetesen online foglaltunk parkolási lehetőséget az öt napra.

Mivel kiállításokat és nevezetességeket terveztünk meglátogatni, már itthon vásároltunk Verona város kártyát, amivel ingyenes belépéshez jutottunk. Így Verona túránk első állomása a Verona Aréna volt, ami Augustus császár uralkodása idején épült, és jelenleg hangversenyeknek ad helyet. Az amfiteátrum bár valamivel kisebb, mint a Colosseum, nagyon jó állapotban maradt fenn.

Az Arénát elhagyva indultunk a város keleti részébe, a Casa di Giulietta-hoz, azaz Júlia házához. A kis udvarban Júlia szobránál tömeg várakozott, hogy fotózkodhasson a szobornál és annak mellét megérintve várja az örök szerelmet. A szobor felett látható a híres erkély, ahonnan Shakespeare drámája szerint Júlia beszélt az erkély alatt álló Rómeóval. Bár több millió turista látogatja meg e misztikus helyet, én inkább a történelmi múltra voltam kíváncsi, így hamar tovább álltunk.

Az Adige túlpartján a Ponte Pietrán áthaladva gyorsan elértük a Museo Archeologico al Teatro Romano-t, ami az ókorban színházként funkcionált. A dombra épült lépcsős lelátókon foglaltak helyet az előadásra éhes polgárok, a félkör alakú színpad díszletét a folyó és a város adta. Az ezer éves kövek között megállt az idő, csendesen barangolva érezni lehetett az ókori város lélegzését.

A hosszú sétát pihenés követte, ebéd után leültünk egy pizzára a Piazza delle Erbe egyik éttermében, majd folytattuk utunkat a Galleria d’Arte Moderna Achille Forti-ban. A művészeti galériát Achille Forti alapította, közel 1600 műalkotás látható a kiállítótermekben. Az alkotások XX. századi kortárs művészek munkái.

És amikor már teleszívtuk magunkat Verona művészetével, felmentünk a Torre dei Lamberti legtetejére, a középkori harangtoronyba, ahol szemünk elé tárult az egész város. Itt szeretném megjegyezni, hogy a toronyba való belépés a Piazza dei Signori-ról lehetséges, és itt a tér közepén látható Dante Alighieri szobra. A kölő sok időt töltött Veronában, a Scaligerek pártfogoltjaként.

Lassan ránk esteledett, így másnap folytattuk múzeum túránkat az Adige másik kanyarulatánál, a Museo di Castelvecchio-ban. A gyűjtemények kezdeti magját mintegy kétszáz ókori önkormányzati és egyházi tulajdonú mű alkotja, Carlo Scarpa építész által 1958 és 1964 között végzett restaurálás és átrendezés a tizennegyedik századi Della Scala kastélyt a második világháború utáni boldog olasz muzeográfiai szezon példaértékű hivatkozási pontjává tette.

Innen az óvárost átszelve jutottunk el a Museo di Storia Naturale-hoz, azaz a természettudományi múzeumhoz. A Veronai Természettudományi Múzeumnak otthont adó Palazzo Pompei a város egyik legfontosabb épülete történelmi és építészeti szempontból. 1530 és 1550 között a gazdag Lavezzola család megbízásából Michele Sanmicheli briliáns építésznek, később a Pompei család tulajdonába került, majd 1833-ban Alessandro Pompei gróf  Verona önkormányzatának adományozta kiállítások, művészeti gyűjtemények és tudományos gyűjtemények elhelyezésére. Az épület nagy termeiben jelenleg  tizenhat kiállítóterem, a könyvtár, a laboratóriumok, a gyűjteményi raktárak és a múzeumi irodák találhatók. A veronai Természettudományi Múzeum ad otthont az ásványok és kőzetek, az őslénytan és az állattan tanulmányozásának szentelt tudományos részlegeknek.

Ennyi látnivaló után persze, hogy megéhezik az ember, így betértünk Ristorante Redentore-ba, ahol bundás tengeri herkentyűket kóstoltunk.

Ha már Verona túra, akkor ne feledkezzünk meg a híres Via Pelliciai utcáról sem, ahol üzletek tömkelege várja a shoppingolókat. Az utca a Piazza delle Erbe-hez vezet, ahol vasárnap kivételével reggeltől estig bazársoron válogathatunk a szuvenírek között.

Negyedik napunk utazásunk egyik fénypontja volt, amit férjem szervezett meg, azaz a Hellas Verona és AC Milan futballmeccs. Mivel a mérkőzés 15 órakor kezdődött, ebéd után elindultunk a Bentegodi Stadionhoz. Nem kevesebb, mint 40 perces gyaloglást követően elénk tárult a futball aréna megannyi kék-sárga Verona szurkolójával. Mi visszafogott feketében voltunk, nem hívva fel az ellenfél szurkolótáborának figyelmét a piros-fekete szívünkre! Egy rövid street food kóstolást követően a stadion hátsó végében lévő, rohamrendőrökkel körülvett kerítésen belül gyülekeztünk a bejutás reményében. A szervezés első osztályú volt, gyorsan bejutottunk a szektorunkba és alig vártuk, hogy a pályára fussanak az AC Milan játékosai. Bizony kiszurkoltuk a kemény maggal a győzelmet, énekeltünk, zúgtuk az indulót. A távozás is flottul működött, a meccs végén a Verona szurkolói hagyhatták el elsőként a stadiont, majd kb. fél órás várakozást követően mi is elindulhattunk. Lelkesen gyalogoltuk végig a nem kevés távot, majd az Aréna mellett vacsoráztunk a Piazza Brá egyik éttermében.

Sajnos hamar ránk virradt távozásunk napja, sok-sok élménnyel, de szomorúan búcsúztunk a várostól.

Verona nem csak Júlia erkélyéből áll, hisz a város múltja az ókorig nyúlik vissza, művészetéről nem is beszélve. Csodás tavaszias időben megannyi kilométerrel a lábunkban jártuk végig hídjait, műemlékeit.