PomPom kalandjai azaz around the world by motorhom

Lakóautóval a világban

Milánó legendái és misztikumai nyomában

2023. augusztus 23. 18:52 - GigiT

Régi vágyunk volt, hogy eljussunk Milánóba, így ez év nyarán 5 napot töltöttünk a divat és művészetek városában. A San Siro negyedben található Camping Village city of Milan-ban foglaltunk mobilházat a booking.com oldalán.

Milánó külvárosában az Aquatica Park szomszédságában családias hangulatú a kemping, mely otthont ad kisebb háziállatoknak is, mint a póni, racka juh, szamár, különböző szárnyasok – a gyerekek nagy örömére. A kemping szélén fürdőszobás és fürdőszoba nélküli mobilházak találhatók, a terület többi része kisebb-nagyobb parcellából áll, ahol sátrak, lakókocsik vagy lakóautók foglalhatnak helyet. Mi erre a néhány napra úgy gondoltuk, hogy nem állítunk sátrat, ezért is döntöttünk a kis méretű mobilház mellett, de PomPom parkolhatott a ház szomszédságában, így az áramszolgáltatás adott volt, a hűtő és a tűzhely is üzemelt.

A kemping vizesblokkja két helyen érhető el, külön férfi és női zuhanyzók, wc-k, melyeket mindig takarítottak és számban is megfelelő volt, így elkerülhettük a sorban állást. A vizesblokkokhoz tartozott mosogató, konyha helyiség és mosó-szárító gépek is.

Mivel Milánót mindenki a nevezetességek miatt látogatja, nyugat és észak Európa képviselte magát leginkább. Bár magyarokkal nem találkoztunk, hollandok, németek, belgák, lengyelek, dánok lakták túlnyomó részben a kempinget.

Érkezésünk napján próbáltuk felfedezni a környéket, a tervezett útvonalakat és az M1 metróállomást, így bringával tekertünk 10 km-t. Nem messze a kempingtől fekszik a ParcodelleCave több kis tóval a közepén, itt telepedtünk le kipihenni az utazás fáradalmait.

Első felfedező napunk célirányosan a San Siro stadionba vezetett, mely kb. 5 km-re található a kempingtől, így kerékpárra ültünk. Már korábban megvásároltuk a jegyeket a GetYourGuide applikáció segítségével, a bejáratnál mégis szembesülnünk kellett azzal a ténnyel, hogy hiába van online jegyünk, azt be kell váltani papír alapúra, azaz ugyan úgy sorba kellett állnunk, mint aki akkor vásárolta meg a jegyét. El kell mondanom egyetlen pénztár volt nyitva, a 35 fokban tűző napon araszoltunk előre. A jegypénztárnál már külön ablakhoz hívtak, ahol a korábban regisztrált látogatók adatai szerepeltek, így már gyorsan bejutottunk a múzeumba. Első állomás az AC Milan megalakulásától napjainkig a szereléseket mutatta be és a szerzett trófeákat. Ezt követően érkeztünk az öltözőbe, ami sajnálatos módon zárva volt, sovány vigasz egy AC Milan szurkolónak, hogy megtekinthettük az Inter öltözőjét. Ezt követően hosszú lépcsősorok után jutottunk fel a lelátóra, és tárult elénk a zöld pálya! A lelátót elhagyva még mindig emeletet mászva a legfelső szinten szintén mezeket, relikviákat, és az olasz válogatott szereléseit tekinthettük meg. A stadion túra végén érkezés a shop-ba, ahol „mi szem szájnak ingere”, lehetett vásárolni.

Második napunk a Sforza kastélyban folytatódott, szintén online jeggyel. Ide már metróval érkeztünk, ami egy pofon egyszerű útvonal volt: kerékpárral a Bisceglie M1 metró állomáshoz mentünk, majd az M1 piros vonalán a Cadorna állomásig, ahol már elénk is tárult a kastély fenséges látványa. Részletes leírást kaptunk arról, hogy 10:30 perckor a Torre del Firatele bejáratnál kék mellényben várni fog bennünket a múzeum egyik dolgozója. A hölgy tényleg ott volt a megbeszélt helyen, bemutattuk az online jegyeket és már a kezünkbe is nyomta a névre szóló beléptető kártyákat. Na ez a profizmus! Órákat töltöttünk el a kastély múzeumaiban, mely helyet adott Michelangelo szobrainak, középkori lombardiai építészetnek, a XIV. – XVI. századi fegyvertárnak, egyházi festményeknek és kárpitoknak, Mora bútorgyűjteménynek, középkori vallási szoborgyűjteménynek, iparművészeti kiállításnak, és hangszer kiállításnak. Ide feltétlenül szükséges egy kényelmes cipő és csak szívd magadba a történelmet!

Milánó túránk harmadik napja, ami számomra az önkívület, a csoda és a száguldó érzelmek napja volt, a Dóm meglátogatása. Az útvonal annyiban különbözött az előző napitól, hogy a piros metróvonallal a Duomo állomásig mentünk. 13 órára szólt a belépésünk, ahol egy pillanat alatt elfogadták az online jegyünket, majd gyors ruha és táska átvilágítást követően elénk tárult a CSODA!

Nehéz szavakba önteni az érzést, ami átjárja az embert e monumentális építmény falai között. Csend van, hiába a sok látogató. Különböző nemzetiségű és vallású emberek gyűlnek egybe és imádkoznak.

A katedrális lenyűgöző a maga 3400 szobrával, 135 tornyával és 52 oszlopával. Itt látható a 11-15. században elhunyt milánói érsekek, püspökök sírjai, szarkofágjai. Giacomo Medici síremléke, nyúzott Szent Bertalan szobra és a főoltár fölött az egyik szeget őrzik, mellyel Jézust rögzítették a keresztfához.

 

"A vallások különböző utak, melyek ugyanoda vezetnek. Mit számít ha külön úton járunk, ha a célunk közös?"

 

Ezen a napon jártuk körbe a belvárost megannyi építészeti csodájával és nem utolsó sorban üzleteivel. Természetesen mi is elcsábultunk és vásároltunk, hisz ha Milánó akkor nekem Marlú, férjemnek AC Milan Store, lányomnak a divat!

 

Fáradtan, élményekkel gazdagon indultunk utunkra az ötödik napon, hisz vártak ránk az új élmények és kalandok.

 

Szólj hozzá!

Napsütés a Mirabellában

2023. július 30. 15:33 - GigiT

Gyermekkorom óta a Balaton nekünk az északi partot jelentette dombokkal, hegyekkel, lélegzetelállító kilátással. Néhány évvel ezelőtt nyaraltunk először Zamárdiban, ami szerelem lett első látása.

2021. nyarán foglaltunk helyet a Mirabella Kempingben. Mivel időben bonyolítom a foglalásokat, az első kérésem a nagy és part közeli parcella volt. Kérésem teljesítésre került, egy csodás háromszög alakú parcellát kaptunk közvetlenül a tó mellett, saját bejáróval a Balatonba.
A Mirabella Kemping méltán híres, hisz „mindent a vendégekért”! Tiszta, frissen lenyírt parcella, rendezett utacskák, tiszta vizesblokk, medence, boltocska étterem és büfék. Egy karszalagot kapunk bejelentkezéskor, így bármikor jöhetünk-mehetünk.

Mint tudjuk, a Balatont körülöleli a kerékpárút, így pár perc alatt a kempingből elérhető a tópart, ahol széles kerékpárúton, a gyönyörű túlpartban gyönyörködve bicajozhatunk.

Útközben megállunk egy hűvös koktélra és lassan szürcsölgetjük a vitorlás kikötőben.

A Margó Ede sétányon minden megtalálható a nyaralók, kirándulók számára. Mozgóbüfé, étterem, játszótér, mini bob, bizonyos távolságokban WC és zuhanyzók, bazár, vegyesbolt, sup és vitorlás kölcsönző, SZABADSTRAND és ami az én személyes kedvencem az antikvárium könyvkereskedés. Belevetem magam a dobozok és nagy asztalok rejtette kincsekbe és bizony nem kis táskával távozok.

A kerékpárúton Szántód irányában is továbbmehetünk, itt érjük el a komp kikötőt, így természetes, hogy utunk Tihanyba vezet tovább. Tihany nekem a levendulaillatú csoda, ahol 40 fokban is végigsétálom minden évben az én kis útvonalamat: először tiszteletemet teszem az Apátságnál, majd az Árpád úton minden árus portékáját megnézem. Így jutok el a Baba Múzeumhoz, majd a Kálváriához. Itt végig a Visszhang utcán a Tájházak fele kanyarodva és vissza is érkeztem az Apátsághoz a Pisky sétányon. Innét egy könnyebb séta lefele a Belső-tóhoz, ahol mindig üdvözölnek a kecses hattyúk, majd vissza Mádl Ferenc térhez, ahol dottóba ülök és leszáguldunk a révhez.

Ne feledjétek minden szombaton 8-14 óráig Placc Piac! Akik imádják az antik lakásdíszeket, a kézműves termékeket és a gasztronómiát, kötelező a megjelenés!

Imádok kompon utazni, a komp legtetején megállni és a mesébe illő tájat csodálni. Hisz sokszor elcsépelt a Balaton imádata, de lássuk be, nekünk a Balaton örök.

         Mirabella azért is pozitívum, mert távozás napján bár délelőtt el kell hagyni a parcellát, de parkolhatunk a recepció előtt, így karszalaggal még egész nap a kemping vendégei maradhatunk egy utolsó csobbanásra.

 

 

„Azt kérdeztem magamtól, tudom-e egyáltalán, mi az, amit keresek, mit jelent a szó, hogy “szerelem” a maga tiszta és érintetlen tartalmában? És akkor, amikor ezen gondolkodtam, különös módon a Balatonra gondoltam.”

Szólj hozzá!

Chioggia, Velence kishúga

2023. július 29. 11:34 - GigiT

2021. júliusában indultunk első hosszú utunkra PomPom fedélzetén, az uticél Chioggia Miramare Camping. Chioggiáról tudni kell, hogy a „külső” üdülőterületen kívül van egy lagúnákkal ölelt óvárosa, így Velence kishúgának is nevezik.

13 napra foglaltunk parcellát a kempingben, ahol megérkezésünket követően a pár perces bejelentkezéskor kellett a kemping térképen megjelölnünk, hogy melyik parcella lenne számunkra a megfelelő, így természetesen egy parthoz közeli helyet választottunk.

A kemping saját stranddal rendelkezik, és itt az ár tartalmazta a strandon lévő 2 db nyugágyat és ernyőt. Ami nekem nagyon szimpatikus volt a kempingben és az ott lakókban, hogy fél Európa képviselte magát és mindenki mindenkit üdvözölt.

A kempingtől kb. 20 perces kerékpárútra volt az óváros, ahová az üdülésünk alatt többször is bebicikliztünk. Fontos, hogy csütörtök reggeltől kb. 14 óráig tart nyitva az óvárosi piac, ami a Porta Garibalditól egészen a Ponte di Vigoig elnyúlik. Itt mindenki megtalálja a maga ízlésének megfelelő portékát. A rengeteg női ruha árustól a táskákig, a sajtos, gyümölcsöstől a hentesárúig. Mivel a kerékpárút a Via Román vezet végig, több hosszabb hidat is érintünk, ahol a tengeri szellő simogatja az arcunkat és érezni a tenger érdekes kagyló illatát. Itt kelünk át a Ponte Isola dell’ Unione-on, a Ponta Translagunare-n.

Érdemes betérni két ismert templomába a Catedrale di Santa Maria Assunta templomba és a Basilica minore di San Giacomo Apostolo-ba.

Egy délutánt lagúna hajózásnak szenteltünk, ahol hajóval tekintjük meg a nevezetességeket és a lagúnákat. Az Imbarco traghetti Pellestrinától indult a hajó és először a Ponte Canal Lombardo fele vettük az irányt, ahol napközben a sok-sok halászhajó piheni ki éjszakai fáradalmait. A parton a halászok dolgozgatnak az árnyékban, javítják a hajót vagy épp hálót készítenek. Ezt közvetően visszatértünk a kiindulási ponthoz és megtekintettük a Ponte di Vigot, aminek lépcsői a Chiesa di Santa Croce-hoz vezetnek. A templomot a 14. században építették, majd a 15. században egy kolostorral bővült, amiben később kórház is működött. Utunk a Fort San Felice felé vezetett, ami egy szigeten fekszik. Az erőd építése 1538-ban kezdődött a velencei lagúna úgynevezett „kikötőtorkolatánál” lévő erődrendszer megerősítésének részeként. A francia védelmi terv keretében 1806-ban javítási és korszerűsítési munkákat végeztek az erődítményen. 1831-től 1848-ig néhány karbantartási munkálaton, elsősorban a töltések szabályozásán ment keresztül. 1856-ban kemencéket építettek a tüzérségi lövedékek vörösre melegítésére. Az első világháború idején az erőd lég- és torpedóvédelmi tüzérségi állásokat kapott . A modern időkben az olasz haditengerészet helyőrsége volt , majd később elhagyták. 

Tovább hajózva a tenger közepén megtekintettük az osztriga telepeket és a híres Madonnina del Pescatore szobrot, mely Szűz Máriát ábrázolja, aki többek között a halászok védelmezője. Mivel Chioggia a középkor óta halászváros, az emberek a szenthez fohászkodnak a jó fogásért, a békés tengerért és hogy a halászok épségben visszatérjenek a szárazföldre.

Most szeretnék még néhány mondat erejéig visszatérni a kempinghez és annak felszereltségéhez. A kemping közepén egy hűs vizű medence található, de inkább a kisebb gyerekek lubickolnak benne. Itt van az étterem, ahol főként pizzát és tésztaféléket kínálnak, a vegyesbolt és a színpad, ahol este 8-11-ig zenés műsorokat adnak elő. A kemping több részén található vizesblokk, tisztán, felszerelve, naponta ki tudja hányszor takarítva, és ami nekem különösen tetszett, hogy a mosdóban is megtalálhatóak a zöld növények.

Chioggia számomra a napfény és a történelem egy pici szelete. Imádok belekóstolni és azóta újra látogattuk már, mert lagúnáitól nem lehet elszakadni!

 

Szólj hozzá!

Kemping a vulkán lábánál

2023. július 26. 19:06 - GigiT

„Messze setétedik már a Ság teteje,
Ezentúl elrejti a Bakony erdeje,
Szülőföldem, képedet:
Megállok még egyszer, s reád visszanézek.
Ti kékellő halmok! gyönyörű vidékek!
Vegyétek bús könnyemet.

 

2021. júniusában indult első útjára PomPom. Mivel tapasztalatlanok voltunk a kempingezésben, úgy döntöttünk, hogy egy közeli kempingben teszteljük magunkat és az eszközöket, mielőtt hosszabb útra indulnánk.

Mindig is kedves volt nekünk a celldömölki Vulkán Fürdő, így adott volt, hogy a JUFA Vulkán Kemping lesz az első úti cél, aztán 2022-ben ismét itt kezdtük a nyarat.

Előnye, hogy itt nem kell előre parcellát foglalni, ettől függetlenül néhány héttel korábban én jelzem a recepciónak, hogy érkezük. Nincs ki-és becsekkolási idő, amikor érkezel be is engednek és addig maradsz ameddig csak akarsz a távozás napján. Hátránya és az egyetlen hátránya, hogy csak kis cserjékkel, bokrokkal vannak elválasztva a parcellák egymástól, azaz egész nap tűzi a nap az autót. Két épületben van vizesblokk, az egyik a kemping elején, a másik a végén. Mi általában a végén szoktunk parkolni, ott csendesebb. A vizesblokkban zuhanyzó, wc, konyha és mosogatórész található, nincs sorban állás, mindenkinek jut hely. A kempingből a recepción kapott „karóra” segítségével lehet belépni a thermál fürdőbe, ahol mindenki megtalálja a neki megfelelő medencét.

Celldömölk és természetesen maga Kemenesalja a Ság-hegyről híres, ami egykor vulkánként működött. A kempingből és a thermlából páratlan kilátás nyílik a helyre. Csodálatos úgy ébredni reggel, hogy a nap sugarai megcsillannak a hely ormán.

Ajánlom mindenki figyelmébe a celli piacot, amit vétek kihagyni! Imádom a zöldségek, gyümölcsök illatát, a zsongó tömeget, a kiáltozó kofákat. A kempingből néhány tekerés biciklivel és elérhető a piac a város központjában.

Nem csak gyerekes kirándulók figyelmébe ajánlom a Kemenes Vulkán Parkot, ahová szintén kerékpárral kicsi emelkedőn lehet eljutni a hegy irányában. Nagy élmény végigjárni a kiállítást, majd a legfelső szintet elérve lenyűgöző táj tárul elénk. A park udvarán padokra telepedve szagolhatsz bele a levendula illatú levegőbe.

Innen már csak felfelé és elérjük a hegy lábát, ahonnan gyalogosan jutunk fel a hegyre, majd onnét a kráter belsejébe. Nem egyszer jártam meg az útvonalat, ami újra és újra lenyűgöz.

A kempingre visszatérve első alkalommal a vacsorát a Jufa Hotelben költöttük el. Érkezésünkkor a recepción kértük a szolgáltatást, mely svédasztalos vacsorából állt. Le kell írnom, hogy nem épp a legolcsóbb, de érdemes kipróbálni Vas Megye ízeit.

Kemenesaljához több okból is kötődök, hisz drága nagyanyám Egyházashetyén született és egész életében büszke volt a településre, hisz Berzsenyi is itt látta meg a napvilágot.

 

„Itt, hol szőke vizét a Duna rengeti,
Árpád gazdag arany hantjain, oh hazám!
Ceresnek koszorús homloka illatoz,
S a bőség ragyogó kürtje mosolyg reád.

 

/…Nagyanyámnak szeretettel/

Szólj hozzá!

Kemping a Pó deltájánál

2023. július 21. 18:47 - GigiT

            Már 2022 karácsonyán eldöntöttük, hogy idén 2x2 hetes útra indulunk PomPommal. Rosolina Mare szigetét választottuk első bázisunknak, ami a Pó folyó torkolata fölött fekszik. A szigeten belül pedig Vittoria Camping-re esett a választásunk.

A kemping saját oldalán intéztük a foglalást, ezt már egy ideje így végezzük. Korábban a pitchup.com weboldalt hívtuk segítségül.

Vittoria kemping a parton a fenyvesben található. Azt el kell mondanom, hogy a sziget nagy része fenyőerdő, már a Pó természetvédelmi területéhez tartozik. A parcellák egy része közvetlenül a parton van, ami homokos talajt és tűző napot jelent, így mi a recepcióhoz és a medencéhez közel az erdő szélén választottunk helyet.

A kempingről még annyit leírnék, hogy vizesblokkok vannak bőven, de a toalett szempontjából a guggolós wc van nagyobb számban. Érthető, hogy a fertőzésveszély miatt okosabb ezt használni, de mi „északiak” bizony az angol wc-hez vagyunk szokva, így hamar észrevettük, hogy ha sorban állás volt a wc előtt, akkor a német, osztrák, lengyel, francia, magyar stb. csapat volt főlényben. A sorban állás kicsit bizarr kifejezés, mert nem volt sor, de volt, hogy kicsit várakozni kellet. Így meg is említem, hogy nekünk (az én kérésemre) van egy Thetford Porta Potti kemping wc-nk egy külön kis sátorban – ahol ilyenkor a mosógépet is tároljuk – amit éjszaka csak kis elintéznivalókra használunk, azaz használok. Igen, jól olvastátok, saját mosógépem is van, ami Adler típusú, 3 kg ruhát tud egyszerre befogadni. Ha 2 hétre utazunk, általában 3 alkalommal használom.

De most térjünk vissza sziget nyújtotta élményekhez és amit mi szerveztünk meg!

Érkezésünk harmadik napján húgom is csatlakozott hozzánk néhány napra, aki saját gépkocsival utazott utánunk, de a szállást mi biztosítottuk. Így igénybe vettük az autója adta lehetőséget és elmentünk a tőlünk északra fekvő Chioggiába, ahol hajóúton vettünk részt. A nevezetességeket mutatják be és a városról beszélnek, ami a középkor óta halászattal foglalkozik.

Egy délelőtt felkerekedtünk bringával, hogy megkeressük Porto Calerit, ahol a természetvédelmi területen egy fából készült ösvény vezet egy kisebb kilátóhoz, ahol belátni a tengerig a vidéket és a növényzetet. Itt kell megemlítenem, hogy a GPS nem mindig a barátunk, így egy erdei séta is része lett a túrának, majd eljutottunk egy érdekes szabad strandra, ami a Karibi életérzést adta vissza.

4 nap után elbúcsúztunk húgomtól, és készültünk a szervezett velencei utunkra.

Rolosina Maren működik egy utazás és rendezvény szervező társaság, akikre a Facebookon akadtam rá. Ők szerveztek heti két alkalommal Velencébe, és Muránoba busz-hajó utakat. Ez úgy működött, hogy a kempinghez közel busszal összeszedték az utasokat, elmentünk Chioggiáig, majd onnét hajóval mentünk tovább. Ez retúr működött, kb. 7 órás szabad programunk volt Velencében, amit mi a Dózse-palota látogatásával, ebéddel, a Rialto-híd megtekintésével és bazárlátogatással töltöttünk. A velencei utazásról bővebben találsz leírást a blogomban.

Egy újabb bringa túra alkalmával látogattuk meg a Torre Panoramica Foci Dell’adige-t, a kilátó tetejéről páratlan látvány tárul elénk. A tengerbe nyúló öbölben kócsagok, hattyúk, sirályok élnek. A leírás szerint otthont nyújt egy flamingó fajnak is, de sajnos velük nem találkoztunk.

Természetesen, mint minden olasz városkában van piac és bazársor, amit mi sem hagytunk ki. Ajándék a családnak, egy kis szuvenír magunknak.

Meg kell említenem a Zefrido és a La Taverna di Penzo Antonio éttermeket, mert szuper finom pizzát készítenek.

Végezetül ne menjünk el szó nélkül a tengerpart mellett. A kempinghez külön strand tartozik, bérelhető ernyőkkel, de vihetjük a saját felszerelésünket is. Lassan mélyülő a tenger, kisebb szélben már jócskán hullámzik, de ennek is megvan pozitív oldala. Bár a bejáratnál, de minden délután megjelenik a fagyis-koktélos kocsi, bőven lehet válogatni.

Utolsó megjegyzésem, ami kicsit negatívum is, hogy rengeteg a szúnyog és mivel ez természetvédelmi terület nincs irtás. Azaz mi bevetettük a szúnyogriasztó sprayt, az elektromos rovarfogót, de esélytelenek voltunk. A fenyőerdő miatt szúnyogriasztó gyertya, fáklya és egyéb tűzzel „működő” eszköz szigorúan tilos.

Zárószóként csak annyit tudok írni, hogy szúnyogok ide vagy oda, szuper 2 hetet töltöttünk Rosolia Mare-ban és jó szívvel ajánlom minden természet kedvelő vándornak!

 Ui.: Hazafele tartva a Ponte Translagunare-n haladva a sekély vízben megláttuk őket… méltóságteljesen, rózsaszínűen, mint ha csak el akartak volna búcsúzni tőlünk.

 

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása